A kínai mondatokban igen szaporán pörögnek az információk.
Tekintve, hogy a szavak legnagyobb része egyszótagú, és kezdetben a mi gyakorlatlan botfülünknek nem sok plusz segítséget nyújtanak a tónusok, azt javaslom, úgy kapaszkodjunk az összes hangba, ami a kínai beszélgetőpartner irányából jön, mintha az életünk múlna rajta. Hátrányos helyzetünket tetézi, hogy többnyire a beszélgetés hangerejéből sem következtethetünk a túloldal hangulatára, kiváltképp, hogy a kínaiak mindig kiabálnak.
Illetve Északkelet-Kínában, ahol én sokáig éltem és figyelgettem, mi történik körülöttem, két érzelmi fokozatra lehetett számítani a kínai féltől, méghozzá “kiabálás + hahotázás”, valamint “kiabálás + felénk lendülő ököl”.
Figyelmünk egészen addig nem lankadhat, amíg az utolsó mondatvégi partikula el nem hal az ellenfél ajkán. Tudniillik előfordul, hogy ekkor derül csak ki, az imént kérdést szegeztek nekünk, és azt várják, hogy mi is bekapcsolódjunk az ordibálásba eszmecserébe. Vegyük hát sorra, hogy milyen végszóra milyen reakcióval kell színpadra ugranunk.
Ténymegállapító hangulat
Ezek azok a mondatvégi partikulák, amik így nagyon élesen definiálhatóan sokat tényleg nem tesznek hozzá a kijelentő mondat tartalmához. Magyarul, ha felmerül a kérdés, hogy van-e különbség partikulával vagy anélkül, a válasz az, hogy a mondat jelentése nem változik, csak a hangulata. Például:
Ne lepődjünk meg, szegény 的 is azon kínai írásjegyek népes táborába tartozik, amivel minden mondatban találkozunk, és mindig éppen mást jelent. Tekintsünk el egy pillanatra a jelzős szerkezetektől és a 是……的 mondattípustól, és nézzük meg a következő mondatot:
好的。 Hăo de. “Oké, rendben van.”
我会来的。Wŏ huì lái de. “Bizony jönni fogok.”
他一定喜欢的。Tā yídìng xĭhuan de. “Tutira tetszik majd neki.”
A 的 egyfajta bizonyosságot jelöl a mondat végén.
A 吧 esetében magán a partikulán túl még egy turpisságra kell figyelmesnek lenni, méghozzá, hogy őt magát mi követi. Nyomtatott szövegben ez pont vagy kérdőjel lehet, beszélgetésben pedig “az imént döntést hoztunk” arckifejezés, vagy felvont szemöldökök és kérdő tekintetek. Ez utóbbinál rajtunk a sor, erre mindjárt visszatérünk.
Kijelentő mondatban a 吧 végződés egyfajta rábólintó, helyeslő hangulatot kölcsönöz a mondatunknak.
好吧。Hăo ba. “Hát jó, nem bánom.”
这样吧。 Zhèyàng ba. “Legyen így.”
Ajjaj… Erre a mumusra visszatérünk még bővebben, mert többféle funkciója is lehet a mondat végén – és az igei 了 partikulát most itt még csak meg se említsük -, mindenesetre első körben maradjunk a hangulatnál. Erre lehet a legkevésbé egzakt nyelvtani magyarázatot adni, mindenesetre olyan mondatok végén bukkanhat fel, ahol a beszélő úgy érzi, valami olyan helyzet alakult ki, vagy olyan változás állt be, amit érdemes összefoglalni, kommentelni, esetleg ennek kapcsán új cselekvésre invitálni a beszélgetőpartnert. Például:
好了。Hăo le. “Jó lesz/elég lesz.”
天黑了。Tiān hēi le. “Besötétedett.”
起床了！ Qĭ chuáng le! “Na, kelj fel!”
算了。Suàn le. “Mindegy, hagyjuk.”
Az 啊 egyetértést, helyeselést közvetít a mondat végére biggyesztve. Tisztában vagyok vele, hogy ezek magyarul szinonimái a 吧-nál felsorolt funkcióknak, és majdnem biztos vagyok benne, hogy ezeket a nüanszokat szavak helyett könnyebb lenne lefesteni vagy zenében megírni, de nagyon igyekszem. A 吧 inkább viszi el abba az irányba a hangulatot, hogy “rendben, meggyőztél, döntsünk így”, míg a mondatvégi 啊-nál egy “hiszen tényleg úgy van, nem vitatom” érzelemmel dolgozunk. Például:
好啊。 Hăo a. “Annyira egyetértek, hogy ha nem te mondtad volna ki az imént, akkor én javasoltam volna ugyanezt, ugyanígy.”
Ne zavarjon meg, hogy kiejtésben teljesen megegyezik a mondatvégi 吗 ma kérdőpartikulával, ez itt most a 嘛 a mondatvégi “Captain Obvious ” partikula. Kifejezi, hogy valami teljesen egyértelmű, és nem is lehetne másképp, és nem értik, hogy mi a fennakadás tárgya. Például a barátunk vasárnap délután is a munkahelyén írogatja a riportokat, mi meg megkérdezzük, hogy miért tesz valaki ilyet magával:
我是中国人嘛。Wŏ shì Zhōngguórén ma. “Hát kínai vagyok.” [Itt ez a rengeteg szabadidő vasárnap, hát nem pont kapóra jön, hogy munkával töltsem ki? Most unatkozzak inkább otthon?]
Hasonlóan a 嘛-hoz, valami nagyon egyértelmű, feltűnően kézenfekvő jelenségre mutat, ugyanakkor a 嘛-tól eltérően inkább csak megerősítjük az egyértelműt, mint valamilyen halvány ellentmondást (vasárnap dolgozni… hehh, LOL) oldunk fel vele.
不同意就不同意呗。Bù tóngyì jiù bù tóngyì bei. “Nem muszáj egyetérteni [duzzogjál nyugodtan].”
她们俩是姐妹呗。 Tāmen liă shì jiĕmèi bei. “Hiszen ők nővérek [vagyis bizonyára megfelelnek minden lánytestvérekről kialakult sztereotípiának].”
Még egy lehetőségünk van valamilyen egyértelmű dologról kijelenteni, hogy ez bizony tényleg így van, illetve ezért van, mégpedig a 着呢-vel. Ez most itt megint nem aspektus partikula lesz, hanem a mondat végén nyomatékosítjuk, hogy de mennyire, hogy úgy van.
外边热闹着呢。 Wàibian rènao zhe ne. “Kint aztán elég nagy zaj van.” [Ez a 热闹 rènao a kínai értelemben vett pozitív zaj, szóval pusztító tömeg, ordibálás, harsogó zene több különböző hangforrásból, émelyítően tömény kajaszag és petárdák durrogtatása.]
他画得可像着呢。 Tā huà de kĕ xiàng zhe ne. “Milyen élethűen fest!”
他们厉害着呢。 Tāmen lìhai zhe ne. “Ők aztán elég jól tolják.”
Egy partikula és más semmi.
…azért gyakran együtt áll egy 不过 bú guò “épp csak” vagy 只是 zhĭ shì “csak annyi, hogy” határozószóval, és a mondatunkba épp csak egy kis semmiség hangulatot lop. Pusztán erről van szó, semmi többről. De tényleg, engedjük el.
我只是开玩笑罢了。 Wŏ zhĭ shì kāi wánxiào bà le. “Csak vicceltem!”
我不过有点儿累罢了。 Wŏ bú guò yŏudiănr lèi bà le. “Épp csak annyi, hogy kicsit elfáradtam.” [Ebbe a mondatba nyelvtanilag nem lehet belekötni, de kínai ilyet nem mond. Esetleg a harcmezőn megtántorodva, három haslövéssel, vállán az eszméletlen bajtársával suhanhat át az agyán egy ilyen gondolat. A delírium miatt.]
我只不过是写了点儿评论罢了。 Wŏ zhĭ bú guò shì xiĕ le diănr pínglùn bà le.
“Épp csak egy kis kommentárt írtam a fentiekhez. Nem kell komolyan venni.”