Mi a közös a névjegykártyában és az ágyban?

Avagy a kínai számlálószavak szerepe a mondatalkotásban

Minden könnyen elsajátítható koncepció után rögtön egy meglepetéssel dob meg minket a kínai, méghozzá például akkor, mikor elsajátítottuk a számokat és nagyjából ugyanazon az órán rádöbbenünk, hogy a legritkább esetben szoktunk csak úgy, magában elszámolni mondjuk százig. Ha alkotnánk egy Venn-diagrammot, melyen a “szeretek bújócskázni” és a “kínaiul tanulok” halmazok szerepelnek, ezek alig érzékelhetően szűk metszetében kizárólag a kínai-magyar kéttannyelvű suli alsó tagozatosai kapnának helyet – én bizony nem találkoztam még olyan nyolc éven felülivel, akinek kedvelt időtöltése, hogy unaloműzés gyanánt így… számolgatja a semmit. Mi, felnőttek inkább az adatokat szeretjük, miből pontosan hány darab áll rendelkezésre, vagy hány darabbal akarjuk bővíteni a jelenlegi állományt.

Ahhoz viszont, hogy kínaiul meg tudjunk számolni dolgokat, számlálószavakra lesz szükségünk. Hellyel-közzel a magyarban is néha felbukkan ez a jelenség, például a vendéglátó szektorban ajánlott az “egy sört kérek” vagy “egy bort kérek” helyett specifikálni, hogy mennyit szánunk az adott esti mulatságra, és  “egy pohár/korsó sört”, illetve “egy pohár/üveg bort” rendelni. Ugyanakkor nekünk nem kell túllihegni a kérdést, ha eleve egyféle konténerben juthatunk csak hozzá a kiszemelt termékkategóriához – “egy presszós csészényi presszókávát szeretnék kérni”.

Kínaiul viszont nincs ennyire egyszerű dolgunk, bármit is szeretnénk számszerűsíteni, ahhoz bizony meg kell keresnünk a megfelelő számlálószót.

Az egyszerűség kedvéért nézzük először a főneveket (mivel a tevékenységeket és az időt is meg tudjuk ám számlálni, de ez már más történet, és elbeszélésére más alkalommal kerül majd sor).

Alapesetben, ha egy számnévvel és egy főnévvel dolgozunk, valamilyen formában a “darab” kifejezésnek mindenképp szerepelnie kell a kettő között. Ez a gyakorlatban így néz ki:

Az utolsót azért hoztam fel példának, mert szeretek trollkodni, ez az én személyes kedvenc számlálószavam, valamint engem teljesen lenyűgöz, hogy napsugarakat, péksütemény illatokat és rövid ideig felcsendülő zenét vagy énekhangot meg tudunk számolni egy nyalábbal. Természetesen akadnak ennél sokkal gyakrabban előforduló, mondhatni hasznosabb számlálószavak is.

A fenti szabályt azért tartsuk feltétlen szem előtt, mert ha elfelejtjük kirakni a számlálószót, kevésbé súlyos esetben csak hozzuk a külföldi sztereotípiát, rosszabb esetben teljesen mást jelent majd, amit mondunk, mint amit szerettünk volna.

Aztán persze egy bizonyos főnevet többféle módon is meg tudunk számolni, attól függően, hogy mekkora egységről, esetleg milyen vonatkozásban van róla szó:

Próbáljunk hamar túllendülni azon, milyen kellemetlenül hangzik magyarra fordítva, hogy “ebben a csoportban öt darab diák van”, illetve “két darab lányom es egy darab fiam van”.

Ez a számnév + számlálószó + főnév képlet az egyszerűbb vége a dolgoknak, ennel sokkal izgalmasabb helyeken is felbukkannak a számlálószavak.

Következő szabály, ha mutató- (这、那) vagy kérdőnévmással (哪、几、多少), illetve utóbbiakkal vonatkozó névmásként (几) találkozunk, bizony ott sem feledkezhetünk meg a számlálószóról.

Ezen a ponton két kérdéssel szoktak megtalálni a tanítványaim, méghozzá “úristen, hány van ebből” és “ennek mi értelme”.
Az első kérdésre bevallom, csak hozzávetőleges választ tudok adni, valamivel háromszáz fölött. Nomármost, mielőtt kiábrándult sóhajjal hátravetjük magunkat a székben, és az asztalra dobjuk a tollunkat (ez a mozdulatsor gyakori jelenség kínai órán), ebben a háromszázban azért benne van például a 筥 jŭ, ami egy rizstárolásra alkalmas köralakú bambuszkosár, valamint a 孔 kŏng, ami pedig a barlanglakások számlálószava. Őszintén, hány bambuszkosárkányi rizst raktározunk a barlangingatlanjainkban? Na ugye.
A mindennapi életben gyakran előkerülő számlálószóból maximum 20-25 van, feltéve, hogy igazán választékosan akarjuk megszámlálni például a lovainkat.

Aztán mire jó, hogy számlálószavak vannak a mondatban?

A legkézenfekvőbb válasz, hogy a megfelelő számlálószó segítségével egészen pontosan meg tudom mondani, mekkora egységről vagy mennyiségről van szó a mondatomban. Ebbe nem érdemes belekötni, ez magyarul is pont ugyanígy van.

A másik nagy előnyük, hogy kis túlzással szinte fölösleges utánuk kitenni magát a főnevet, amit megszámlálnánk, hiszen a számlálószóból kiderül, hogy milyen kategóriáról van szó. Adott a szituáció: ki kell költöznöm a koliszobából, és nagyon limitált, hogy mennyi lomot taposhatok bele a bőröndömbe, így szétterítem az asztalon a nélkülözhető cuccaimat, és áthívom a pajtásaimat böngészni.

Pusztán a számlálószavak használatával megspóroltam magamnak a mondat végét, és így is teljesen egyértelmű, hogy az első barátomnak a köteteket szánom (könyvek, szótárak), a második a ruhadarabjaimat böngészheti, a harmadiknak a lapszerű tárgyaim jutnak (fényképek, poszterek), az utolsó pedig a karóráim közül válogathat (ne ijedjünk meg, mindegyiket Kínában vettem, egyik sem ér többet 10 yuannél).

Van még egy harmadik előnyük is – ha valaha megszáll bennünket az ihlet, hogy a kínai mellett japán vagy koreai nyelvvel is szeretnénk foglalkozni, másodjára már nem lesz ekkora sokkélmény, hogy a számlálószavak ezekben a nyelvekben is megjelentek a kínai írott nyelv harmadik és hetedik század közötti agresszív térhódításának köszönhetően.

Mely számlálószavakra fordítsuk hát a legnagyobb figyelmet (a teljesség igénye nélkül)?

个 ge – a számlálószavak free get-out-of-jail-card-ja. De tényleg, 个-vel akármit meg tudunk számlálni, úgyhogy bátorítok mindenkit, ha elbizonytalanodna, hogy a tollakat melyik hosszúkás tárgyak számlálószavával kell megszámolni, nyomjon nyugodtan egy 个-t a megfelelő helyre, nem fog nagyon mellélőni. És ne durcáskodjunk, hogy de én nem akarok úgy beszélni, mint egy ötéves kínai gyerek, mert az teljesítmény, ha bármiben is felérünk egy ötéves kínai kisgyerekkel, aki valószínűleg mátrixműveletekben, zongorázásban, sakkozásban és kötélmászásban is messze lenyom minket. És az esti mese után azokkal a játékokkal játszik, amiket ő maga scriptelt.

本 bĕn – kötetszerű tárgyak számlálószava, könyvek, szótárak, gyűjtemények számolgatásához elengedhetetlen.

位 wèi – személyeket tudunk egy fokkal udvariasabban számszerűsíteni, orvosokra, tanárokra, ügyvédekre, idős bácsikra és nénikre használhatjuk, valamint hozzá nem értő, hanyag és enyhén rosszindulatú TO-s titkárnőkre, abban a pillanatban, hogy kiderül, az apukájuk párttag (true story).

口 kŏu – ami szintén a tanulmányaink elején elő szokott kerülni, családtagokat tudunk a szájuknál fogva megszámolni (Nálatok otthon hány szájnak van hozzáférése a hűtőszekrényhez?). Emellett falatnyi, harapásnyi illetve teli szájas mennyiséget tudunk vele meghatározni.

条 tiáo – hosszúkás, csíkszerű főneveket számolunk vele – de vigyázat, nem botszerűen hosszúkásakat. Ez nem ugratás, tényleg van különbség. 条-val utakat, folyókat, szoknyát-nadrágot, sálat, kutyák közül a tacskót és a basset houndot, halakat, uborkát és sárkányokat kell megszámolni. Azért, ha rendszeresen számolgatunk sárkányokat nem-fantasy vonatkozásban, kínaitanár helyett inkább forduljunk addiktológushoz.

把 bă – markolattal, fogantyúval rendelkező tárgyak számlálószava, amiket egy kézzel fel tudunk kapni, mint például esernyő, kulcs, fogkefe, seprű, kard (sose lehet tudni), illetve szék, feltéve, hogy nincs a padlóhoz rögzítve.

只 zhī – kisméretű állatok, amik kis jóindulattal úgy néznek ki, mint ez az írásjegy (macska, nyúl, csirke), valamint a testrészeink közül a kisebb méretű, kerek egységek (fül, szem, kézfej) számolgatásához javaslom.

件 jiàn – ruhadarabok, melyeket rendeltetésszerűen többnyire nem a fejünkre vagy lábunkra húzunk, ajándékok, illetve a 事 shì (ügy, feladat) számlálószava.

辆 liàng – szárazföldi járműveket számlálhatunk meg vele, biciklit, autót vagy buszokat. Ha egynél több magánrepülővel vagy jachttal rendelkezünk, görgessünk tovább.

段 duàn – “rövid szakasz” számlálószó, akár szöveget vagy időtartamot is szabdalhatunk vele.

块 kuài – egy kis darabka, első körben fizetőeszközként fog felmerülni (五块钱 wŭ kuài qián – öt darabka pénz, mármint természetesen yuan, szóval olyan 216 forint), második iterációban a nagyjából marokba fogható méretű tárgyak számlálószava lesz.

杯、瓶 bēi, píng – bögre/pohár, illetve palack – folyadékok tárolásánál és adagolásánál kerül elő, ahogy progresszíven egyre több kávéra illetve alkoholra van szükségünk a modern mandarin kínai nyelv feldolgozásához.

És természetesen a 张 zhāng – szóval miért kerültek egy kategóriába a fényképek, névjegykártyák, papírlapok, térképek, asztalok és ágyak? Hát ezek azok a tárgyak, melyek elsődleges funkciójukat a nagy, lapos felületüknek köszönhetik. Szóval, ha már összefolynak az asztalon kiterített kínai jegyzetpapírjainkon az írásjegyek és magyarázatok, elérkezett az idő, hogy a hálóban szelíden előreborulva arccal levegyük a matracot, és reménykedjünk, hogy mire magunkhoz térünk, egy kicsit könnyebbnek tűnik majd ez a kaland.